Vendégkönyv

Élményeim

Dátum: 2015.04.05 | Feladó: RÁTKAI SZABOLCS, 2014. évi táborlakó

RÁTKAI SZABOLCS: ZÁNKALAND


Első fejezet
A ház

A zánkai a vasútállomásra befutott a vonat, a kalauz kinyitotta az ajtót és lesegített. Anyáék nem tudtak elkísérni, mert mindketten dolgoztak, de én már ügyes fiú vagyok, nem félek a vonatozástól. Nagy, nehéz bőröndöt magam után gurítva a gyerektábor felé indultam. A bejárat nem volt messze a pályaudvartól, gyalogol alig tíz perc. Még csak fél tíz volt, amikor odaértem az emlékpark elé, a tábor tíz órakor nyitott. Láttam egy üres padot, hát gyorsan mellé állítottam a bőröndömet és leültem. Nemsokára arra jött egy autó, és megállt. Egy idős bácsi ült benne és odaszólt nekem:
- Jó napot fiatalember! Greguss Ákos vagyok, és te ki vagy? - kérdezte.
- Én Rátkai Szabolcs vagyok, és a Honvédelmi tábort keresem! – válaszoltam.
- Én vagyok a Honvédelmi tábor vezénylő zászlósa. Fölvigyelek? – kérdezte.
- Igen, uram! – válaszoltam.
- Akkor pattanj be és hagyd abba az uramozást, hívj csak Ákosnak! – mondta.
Beültem az autóba a bőröndömmel együtt. Elindultunk a betonos úton, ami egy idő után elkanyarodott, majd emelkedni kezdett, végül kiegyenesedett. Elhaladtunk egy másik tábor előtt. A tábor ház falán az állt: ERZSÉBET TÁBOR. Bömbölt a zene, Ákos bele is taposott a gázba. Miután elhalkult a zene csend lett az erdőben. Ákos bekanyarodott jobbra, egy kis szűk útra, azután balra, azután megint jobbra. Egy parkolóba értünk.
Volt már ott néhány autó.
- Kiszállás, katona! – mondta Ákos. Ákos való igaz magas, ősz és bajuszos volt. Kipakolta a csomagomat és a csomagom helyett egy szatyrot nyomott a kezembe. – Mozgás fiam! Vigyázz erre a szatyorra!
Valami fontos lehet ebben a szatyorban - gondoltam. Már épp nyitottam volna ki a szatyrot, mikor szólt Ákos:
- Ne nyisd ki, majd meglátod, mi az! – mondta.
A parkoló oldalán egy tartó fal volt, rajta tárva-nyitva állt egy ajtó. Bent volt egy asztal és egy bácsi ült nála. Bementünk.
- Szia, Oláh László vagyok, én vagyok a táborvezető!
Bemutatkoztam neki is és odaadtam a borítékot, amiben a táboros papírjaim voltak. Ellenőrizte a nevemet a listán és mondta, hogy keressem meg Anita nénit, az ő csoportjában leszek majd.
A lépcső mellett volt egy asztal két paddal. Egy szőkésbarna hajú néni ült ott néhány idősebb gyerekkel. Ő volt Anita néni. Leültetett a padra, mert még papírokat rendezett.
- Korán vagyunk még, az előző csoport után még nem takarítottak ki! Majd szólnak, ha majd felmehetünk.
Soha nem voltam még táborban, ezért kíváncsian körülnéztem. A ház két emeletes volt, egymással szemben két folyosóval. A korlát zöldre volt festve, az ajtók barnák voltak, a falak pedig citromsárgák. Sok helyen hullott a vakolat. Néhány néni nagy batyukkal mászkált körbe, mások pedig vödrökkel járták a szobákat.
Időközben egyre többen jöttek az asztalhoz. Voltak, akik busszal érkeztek, másokat a szüleik hoztak. A buszos csoport Fehérvárról érkezett, velük jött a tanító néni és a tanító bácsi is.
Tíz óra elmúlt mikor végre névsorolvasást tartott Anita néni a különállóan érkezőknek. A lányok kerültek az emelet bal oldalára, a fiúk pedig a jobb oldalra. Az alsó szinten ugyanez volt a beosztás, oda a buszos csoport került.
- Második emelet, jobb oldal, 9. szobában a parancsok Ferdi, helyettese Benedek és Róbert. Az ő feladatuk lesz az öt kicsire vigyázni. Szabolcs, András, Marci, Tomi és Norbi, ha segítség kell a bőröndöknél, szóljatok az ifiknek!
Az egyik ifi segített nekem, mert nem tudtam a lépcsőn felhúzni a bőröndömet. Volt, aki egyedül jött fel, volt, akit felkísértek a szülei. Amikor felköltöztünk, megvetettem az ágyamat és kipakoltam. Hamarosan sorakozót kiáltottak. Lementünk, megkérdeztem, hogy hova álljak. Anita néni megmutatta, melyik a mi csapatunk helye. Beálltam a sorba és elindultunk ebédelni.


Második fejezet
Tigrisek

Mikor visszajöttünk az ebédből, azt mondták, hogy negyed óra múlva lent fürdőruhában találkozunk. Fölmentem, átöltöztem, meg még vettem magamra egy pólót és egy rövidnadrágot. Az egyik fiú megszólított:
- Szia, András vagyok. Te ki vagy? – kérdezte.
A fiú sovány volt, szeplős, vörös hajú és magas.
- Szia, Szabolcs vagyok. Te is ebben a szobában vagy? – kérdeztem.
- Igen, a Tigris csapatban vagyok! – válaszolta.
- Ez a csoportunk neve? Tigrisek? – hökkentem meg.
- Igen, ez, szokjad meg! – mondta, és mielőtt elment megveregette a vállamat.

Lent a vezetőiben Laci bácsi, Ákos bácsi meg Anita néni beszélgettek.
- Mennyi ideig legyünk lenn a strandon? – kérdezte Laci bácsi.
- Szerintem két órát legyünk – mondta Ákos.
- Igen, két órát – mondta Anita néni.
- Sorakoztassunk – mondta közbe Laci bácsi. Fölálltak az asztaltól és kimentek, Laci bácsi elkiáltotta magát.

- Sorakozó! – hallottuk a kiáltást.
Futottam le a lépcsőn, mögöttem András lihegett. Beálltunk a sorba.
- Szép sorban lemegyünk a Balatonra fürdeni – mondta Laci bácsi.
A táborvezető válaszolt egy ifinek hogy ellenőrizze le az ablakokat. A csapat felsorakozott az épület előtt. Pár percet vártunk, mire mindenki előkerült, azután elindultunk.
Lementünk a tábor előtt vezető úton, azután átmentünk egy alagúton és fasoron lesétáltunk a strandig. Lepakoltunk a fák alá, levettük a ruhákat, aztán mentünk Anita néni után a vízbe. Mindenkit figyelmeztettek, hogy a mély vízbe ne menjünk. Fél órát fürödtünk, sokat játszottunk a vízben, kergetőztünk és locsoltuk egymást, azután szóltak, hogy kicsit menjünk ki száradni. A fák alatt beszélgettünk a Tigris csapat tagjaival. Jó fejnek tűntek. Húsz perc múlva Anita néni megengedte, hogy visszamenjünk a Balatonba és játszunk még egy kicsit indulás előtt. Fél ötkor mondták, hogy sorakozzunk, és hamarosan visszaindultunk. Mikor visszaértünk azt mondták, harminc perc múlva sorakozó a vacsorához.
Fölmentünk a szobánkba, átöltöztünk melegítőbe, és kicsit elfeküdtünk az ágyon. El is szundítottam, úgy keltettek fel, hogy megyünk vacsorázni. A csapat felsorakozott az épület előtt. Laci bácsi és Ákos ment elől, mögöttük az iskolás csoport ballagott. Mi Anita nénivel hátul kullogtunk. Átmentünk az erdős részen, elkanyarodtunk jobbra. Kíváncsian nézelődtünk. A jobb oldalon erdőt láttunk, az út bal oldalán emeletes házak voltak. Az étterem tíz percre volt a tábortól. Mi voltunk az utolsó előtti csapat, mögöttünk csak az ifik voltak. Már nagyon korgott a hasam, amikor beálltunk a sorba.
Hétre értünk vissza a táborba. Laci bácsi mondta, hogy fél nyolckor lent találkozunk melegítőben, rovarirtóval alaposan befújva. Izgatottan vártuk, mi lesz.
Szobánként felsorakoztunk, minden csoportnak adtak egy cetlit, amire gyümölcsnevek voltak felírva. Elvonultunk egy füves részre, ahol ifik álltak össze-vissza. Laci bácsi elmondta a feladatot.
- A feladat az, hogy mindenki olvassa el a csoportnak adott cetlin a gyümölcs nevét. Az ifik egy-egy gyümölcs, és nektek kell megtalálnotok, hogy ki, melyik. Körbe kell járni és addig kérdezni, amíg meg nem találjátok. Ha megtaláltátok, odaírja a nevét a gyümölcs mellé. Fél órátok van megoldani a feladatot!
A cetli Róbertnél volt. Körbeálltuk és megnéztük, mit kaptunk. Alma volt a papírra írva. Elindultunk az ifi sor felé és elkezdtük kérdezgetni őket, hogy milyen gyümölcs?. Kilenc ifi volt, mindet körbejártuk, de nem találtunk az almát. Tanácstalanok voltunk, mert a többi csapat már majdnem végzett. Gyorsan visszamentünk az első ifihez. Kiderült, hogy ő volt az alma, csak elsőre eltévesztette. Kicsit mérgesek voltunk, de mivel nem időre ment, így végül megcsináltuk mi is.
Sötétben értünk vissza a táborba. Felvonszoltuk magunkat a lépcsőn. Mindenki elment gyorsan fürödni és utána gyorsan elaludtunk.

Harmadik fejezet
Új fiú érkezik a csapatba

Reggel fél hétkor egy ifi keltett minket.
- Kelés van! – mondta, amikor benyitott.
Mindenki álmosan hevert az ágyban. Gyorsan tápászkodtam és öltözködtem. Bejött egy másik ifi és papírokat osztott ki.
- Menjetek le, és tesizzetek egy kicsit! – mondta, aztán kiment.
A papíron dátumok voltak az egyik oszlopban, a másikban aláírás helye. Fogtam a papírt, aztán lementem. Hideg volt reggel, nyakig húztam a zipzárt a melegítőn. Az épület körül ifik toporogtak. Odamentem az egyikhez és megkérdeztem tőle, hogy mit kell csinálni.
- Ugráld körbe nyusziszökkenésekkel a pinpongasztalt- felelte.
Odaadtam neki a papírt és megcsináltam, amit mondott. Lihegve mentem vissza hozzá, nem gondoltam, hogy ez ennyire fárasztó. Azt mondta, rendben van és aláírta a papírt. Felbaktattam a lépcsőn, közben összetalálkoztam Misivel, az egyik ifivel, aki a szobákat járta.
- Mond a többieknek, hogy igyekezzenek, 20 perc múlva indulunk reggelizni!
Benyitottam a szobába. A többiek még heverésztek az ágyban, volt, aki visszaaludt.
- Keljetek fel, húsz perc múlva megyünk reggelizni! Addig még tornázni is kell.
Norbert felnyögött.
- Ilyenkor én még aludni szoktam!
Nem vártam a lustákra, eltettem a papírt a szekrénybe és elmentem megtölteni a kulacsomat, azután lementem az udvarra. András és Tomi közben végzett a feladattal és jöttek velem szemben.
- Jöttök sorakozni? - kérdeztem.
- Mindjárt, csak innom kell egy kortyot! - mondta András.
Odalent már csoportokban beszélgettek a fiúk és a lányok. Anita néni kezdte összeszedni a csoportjait. A lányok voltak a Bombázók és a fiúk voltak a Sasok és a Tigrisek. Ott gyülekeztünk a parkolónál. Lassan összeálltak a csapatok. Megjelent Norbert, kezében a cetlivel és nézelődni kezdett. Anita néni odament hozzá.
- Mi az, te még nem voltál reggeli tornán?
- Nem, mert még visszaaludtam.
- Holnap reggel kelj fel gyorsabban, mert különben nem tudsz eljönni velünk reggelizni!
- Értettem! - duzzogott Norbert.
Reggeli az étteremben volt, a tegnap esti úton mentünk megint. Megkértük Anita nénit, hogy mehessünk előrébb, nem akartunk megint az utolsók lenni, így aztán helyet cseréltünk a Sasokkal. Vajas, lekváros kenyér volt a reggeli. A csoportok szétszéledtek az étteremben, mindenki ment helyet keresni.
Reggeli után vásároltunk az étterem melletti boltnál, és amikor visszaértünk, felmentünk a szobába.. A szobába visszaérve mindenki visszadőlt kicsit pihenni. Norbert be is aludt azonnal. Én kimentem kicsit a korláthoz levegőzni. Láttam, hogy jön fel a lépcsőn egy néni egy nagy bőrönddel. Előtte jött egy fekete hajú fiú jött.
- Ez itt a Tigrisek szobája? - kérdezte a fiú.
- Ez bizony! - mondtam.
- Szia! Én Zsóka néni vagyok, ő pedig Marci – mutatott a fiúra.
- Csókolom, szia – köszöntem nekik.
Bekísértem őket a szobába. Zsóka néni bemutatta a fiúknak Marcit. Marci volt a legfiatalabb a táborba, hat vagy hét éves volt. Elfoglalták az utolsó üres ágyat az ablak előtt. Marci leült az ágyra, az anyukája elment ágyruháért, azután segített neki kicsomagolni.
- Ki kér édességet? – kérdezte Marci.
- Én, én , én! – kiabáltuk kórusban.
- Csak ne olyan hevesen ám az édességgel! - nevetett Zsóka néni.
De már későn szólt Zsóka néni, mert mindegyikőnk kezében ott volt a cukorka.
Bejött az egyik ifi szólni, hogy megyünk ebédelni. Erre Norbert bamba képet vágott.
- Akkor mi lesz az édességgel?
Jót nevettünk rajta.
Amikor vonultunk az ebédlő felé, beszélgetni kezdtünk Marcival. Kiderült, hogy az anyukája is Laci bácsiékkal fog dolgozni a táborban.
Ebéd után megint levonult a csapat a Balatonra. Marci aranyos fiú volt, hamar megszerettük. Sokat játszottunk megint a vízben. Alaposan elfáradtunk, mire visszaértünk a táborba.


Negyedik fejezet
Tábornyitó

Éppen átöltöztünk, amikor jött az egyik ifi szólni, hogy mindenki menjen le az udvarra, mert tábornyitó lesz. Előtte menjünk Anita nénihez pólóért. Anita néni katona ruhába öltözve az első emeleten osztotta a kék színű pólót. Nagy volt a zsivaj a folyosókon, mire mi is végeztünk. Anita néni mondta, hogy álljon mindenki a korláthoz, mert csoportképet csinálnak. A Pál nevű ifi fényképezett lentről.
Lementünk az udvarra és az Anita néni egy másik katona nénivel sorba állítottak minket. Megjelent Laci bácsi, Ákos és Zsóka néni katonai ruhába öltözve. Ákos vezénylésével elindultunk lefelé a többi tábor előtt vezető úton. Most nem a Balaton felé kanyarodtunk, hanem balra. Hamarosan az ebédlő elé értünk. Errefelé még nem jöttünk, ez meglepetés volt. Az épületek között volt egy nagy parkoló, oda irányítottak miket. Itt ismét felsorakoztunk Ákos bácsi vezérlésével.
Ákos "balra át"-ot vezényelt a csapatnak. Laci bácsi néhány civil emberrel felment az emelvényre és megnyitotta a tábort. Röviden beszélt, de olyan meleg volt, hogy nemigen tudtunk rá figyelni. A szemünkbe tűzött a nap és sapka nem lehetett rajtunk, így csak hunyorogtunk. Ákos a sorfal előtt állt, a katona néni a csapat bal oldalán.
A beszéd végén a néni csatlakozott Ákoshoz, megfordult és vezényelni kezdett. Először előre mentünk kicsit, azután megfordulva vonultunk. Az árnyékos résznél balra fordultunk, aztán jobbra, míg végül visszaértünk az eredeti helyünkre. Innen Ákos vezényelt tovább minket az ebédlőig.
Örültem, hogy innen vonultunk vacsorázni, mert így a második sorba kerültem, és hamar tudtam enni. Pedig még nem tudtam, hogy jön a napunk legjobb része:

a számháború!

Ötödik fejezet
A számháború

Amikor visszaértünk a szobába, gyorsan átöltöztünk melegebb ruhába, mert mi kicsik mentünk számháborúzni. A nagyobbaknak Laci bácsiék találtak valami más programot.
Az iskolás csoport egyik tanára elvezetetett minket egy tisztásra, ami körülbelül öt perc sétára volt a tábortól. Itt elosztotta a gyerekeket két csapatra. A Tigrisekből öten jöttünk kicsik, minket ugyanúgy elosztották, mint a többi szoba lakóit. Tamással a kék csapatba kerültünk, mi legalább, már ismertük egymást. Megkaptuk a számokat, válogatni nem tudtunk, mindenki azzal játszott, amit éppen kapott. A piros csapat kapta a fás részt, mi pedig a magas füves részt. A két csapat kapott pár percet, hogy mindenki el tudjon bújni.
Tamás a többiekkel elbújt a bozótosban én meg találtam egy helyet magamnak a magas fűben, ahol elhasaltam. Hallottam, hogy a tanár sípol, innen tudtam, hogy elindult a játék. Nagyon izgultam a játék miatt, nem szerettem volna, ha hamar levadásznak. Kúszva elindultam előre, hogy találjak valakit, akinek leolvashatom a számát, és szinte azonnal hallottam, hogy a számomat kiáltják. Felálltam, levettem a számomat és odavittem egy tanár nénihez. Ő számolta, hogy melyik csapatból hányan esnek ki.
Visszamentem a pályára, hogy megnézzem, a többiek hol tartanak. A piros csapat nagyon ügyes volt, tíz perc játék alatt sok kéket elkaptak. Újabb síp jelezte a játék végét.
Kaptunk pár perc pihenőt, azután mindenki összegyűlt egy kupacba. A tanár néni kiválasztott két gyereket, egyet a piros, egyet a kék csapat vezetőjének. A két fiú felváltva választott a csapathoz tagokat. Én most a piros csapatba kerültem Andrással, Marcival és Norberttal együtt. Tamás maradt a kék csapatnál. Mindenki új számot kapott az új játékhoz, a két térfél viszont ugyanaz maradt.
- Gyertek fiúk! Megtaláltam a jó búvóhelyet! – kiabálta Tamás a kékeknek.
- Hol van? – kérdezte egy gyerek.
- Itt, erre! Be a bozótba – válaszolta Tamás.
Mindannyian utána mentek.
A vörös csapat látta hogy a bozótba vonultak.
- Nem tudjuk őket utolérni – állapította meg Marci.
- De viszont eléjük tudunk vágni! – mondta András. – Kövessetek!
- Én maradok. Látok két embert, akit le tudok vadászni – válaszolta Marci.
Andrásék bementek a bozótosba. Marci kúszva előre indult. Én szélen maradtam, ide-oda futkostam, nehogy el tudjanak kapni.
- 7850-es! – kiáltották a bozótból, ez volt Marci száma.
- Megadom magam – válaszolta.
- Jól teszed – mondták – veled együtt, 14 embert elkaptunk a 16 –ból!
- Már 15-öt – jött ki kullogott Tamás a sűrűből Andrissal. Hiába próbált lehajtott fejjel bujkálni, a pirosak rászedték, és amikor felnézett leolvasták a számát.
- 0315 - olvastam le a Marci mögött hunyorgó Norbert számát.
Elhangzott a sípszó, véget ért ez a menet is. Örültem, hogy engem senki nem tudott leolvasni.
- Most ti győztetek! – mondta Tamás.
- Biztosan lesz még visszavágó - vigasztaltam.
A tanárok összeszámoltak minket és visszaindultunk. Szürkületben értünk vissza a táborba, ahol már teljes csend volt.
Ákos lent várt bennünket a lépcsőnél.
- Szabi, Marci, megkérhetlek titeket, hogy őrök legyetek? – kérdezte.
- Igen – mondtuk határozottan.

Hatodik fejezet
Őrségben

A számháborúban résztvevő gyerekek felmentek a lépcsőn, csak mi ketten maradtunk lent. Ákos mindkettőnknek adott egy katonasapkát és elmondta, mi lesz a dolgunk.
- Két óra hosszat fogtok őrködni. Az első órában a tábor körül fogtok járni, figyelitek, hogy ha valaki erre járkál. A második órában itt lesztek a lépcső alatti asztalnál. Itt ez az elemlámpa, ha valami zajt hallotok, akkor írjátok fel a jegyzetfüzetbe. Írjátok be, mikor hallottátok, vagy láttátok és, hogy mit észleltetek. Van óra nálatok?
- Nálam van- mondta Marci.
- Rendben. Ha gond van, akkor kopogjatok be a szobámba!
Elindultunk a tábor körül ketten. Lassan mentünk, egy kör volt tíz perc is. Az épület felől még hallottunk hangokat, sokan még ki-be mászkáltak a szobákba és a fürdőkbe. Kellemes este volt, nem fáztunk, csak a szúnyogokat kellett kergetnünk állandóan.
Amikor már mindenki elaludt Marci és én még éberek voltunk. Immár egy órája voltunk kint és teljesen besötétedett. Kezdtünk fázni, úgyhogy nem ültünk le, csak topogtunk az asztal mellett.
Hirtelen erős szélfuvallat csapta meg az arcunkat. Aztán két lámpa fénylett fel és a fényét motorbúgás kísérte és elment előttünk egy motor.
- Ezt felírjuk? - kérdeztem.
- Persze, mindent felírunk! - mondta Marci.
Elővette a füzetet, megnézte az óráját és beírta: Gyanús motoros ment el a tábor előtt.
Őrködtünk tovább, de már fáradtak voltunk és leültünk.
Egy denevér szállt le az egyik gerendára.
- Te félsz? - kérdeztem Marcit.
- Igen.
- Még egy óra. Az sok idő.
- Nagyon sok.
A beszéd közben elnémult. Lépteket hallottunk közeledni.
- Mehettek. Letelt a két óra.
A váltás volt az.
- Megjött a váltás. Lejárt a két óra! – örvendezett Marci.
- Ilyen gyorsan? – kérdeztem.
- Igen.
- Kemény két óra volt? – kérdezte Tamás.
- Nézd Tamás! Nézd! Megint itt jár a gyanús motoros! - kiáltotta Maci.
- Ma már harmadszor jár itt! – helyeseltem – Ezt föl kell írnunk!
Norbert fogta az elemlámpát és beírta a füzetbe a motorost. Odaadtuk nekik a sapkákat is. Amikor mentünk felfelé a lépcsőn azon gondolkodtam, mi történt velünk abban az utolsó fél órában.


Hetedik fejezet.
Az emlékpark


Reggel, amikor fölkeltünk hideg volt, ahhoz képest, hogy nyár volt. Aztán amikor megvolt a szokásos tesi, megvolt a szokásos reggeli. Amikor visszaértünk, elmentünk a katonai emlékparkba.
Az emlékparkban sok érdekes dolgot láthattunk, Ákos bácsi körbe is vezetett minket és mindenről mesélt néhány szót. A bejárat mellett volt egy repülő és egy helikopter. A repülő egyszemélyes vadászrepülő volt, ami régen nagyon gyorsnak számított és nagyon magasra tudott repülni. A helikopter nagyon nagy volt, mondták, hogy a séta végén majd megnézhetjük belülről is. A repülő után láttunk egy kisebb helikoptert. Sok rakéta volt az oldalán, mondták is, hogy az egy vadászhelikopter.
A második helikopter után átmentünk a tankhoz. Ez volt a T72-es tank, ami a szobánk jele volt. Az oldalára 117-es szám volt festve. Beszélgettük a fiúkkal, hogy ezzel aztán mindenen át lehet menni. A tank után állt egy lánctalpas vontató, hatalmas hólapáttal. Ákos mondta, hogy azzal nem csak havat tudott tolni, hanem utakat is tudott építeni, meg kátyúkat eltűntetni. Nagyon erős motor volt bent, hasonló, mint ami a tankban. A sor végén láttunk egy óriás rakéta, amit alaposan körbejártunk, de sokkal érdekesebb volt az utána lévő kétéltű jármű. Ákos mutatta nekünk, hogy a lánctalpak között két propeller van, amivel a folyókon is át tudott menni, és ha kellett nem csak embereket, hanem autót is át tudott vinni a vízen. A kétéltű után két ágyú volt, amiből az egyik gulyáságyú. A gulyáságyún jót nevettünk, pedig Ákos elmondta, hogy ebben háromszáz katonának tudtak ételt készíteni. Középen volt egy radaros kocsi, aminek a radarját a szél körbeforgatta. Mellette egy kisebb ágyút láttunk és egy vontatókocsit.
Visszamentünk a nagy helikopterhez. Volt ott egy bácsi, aki felvezetett bennünk a gépbe és leültetett minket a padokra. Hármasával bemehettünk a pilótafülkébe és elmagyarázta nekünk, hogy melyik gombbal kapcsolták be a motort, hogy vezették a helikoptert. Elmesélte, hogy lehetett ejtőernyősöket is vinni a gépen, de ha kellett hordágyakon sebesülteket is vihettek vele. Szerintem ez volt a parknak a legjobb része.
Nagyon jól éreztük magunkat. Egy-két órát töltöttünk ott, azután ebédeltünk. Ebéd után, amikor visszaértünk elkezdett zuhogni az eső.
Laci bácsi egyedül ült a vezetőiben.
– Elmossa az eső a délutánunkat – gondolta.
Ákos bácsi lépett be:
– Laci, jól vagy?
– Jól vagyok, csak nem szeretem amikor az eső elmossa a délutánunkat!
– Értem. – válaszolta Ákos, azzal eltűnt.
– Laci, mikor lesz vacsora? – toppant be Anita néni.
– Fél hétkor.
– Addig lesz programunk?
– Nem.
– Levihetném a gyerekeket vásárolni.
– Vigyed.
– Köszi Laci!
– De vegyenek ám esőkabátot!
– Vesznek.
– Fél négy előtt érjetek vissza.
– Visszaérünk.


Az ifik körbejártak és szóltak, hogy akinek van kedve, elmehet vásárolni. Anita néni vezetésével az erdőn keresztül mentünk el az étteremhez. Két bolt volt az épületben és egy árus, aki mindenféle ajándékfigurákat árult. Egy órát kaptunk nézelődni és vásárolni. Tizenöt perc elteltével már meg is vettük azt, amit akartunk. Én egy Nestteát vettem. A többiek mindenfélét összevásároltak. Sokan édességet vettek, voltak, akik sok értelmetlen dolgot vettek. Voltak, akik semmit sem vettek.
Az idő három óra körül lehetett, amikor Anita néni elkiáltotta magát:
– Sorakozó!
Negyed négy körül értünk vissza. Fölmentünk a szobánkba pihenni. Marcit meglátogatta Zsóka néni és közösen próbáltunk valamit kitalálni erre a délutánra. A fiúk elkérték a telefonokat és internetezni akartak. Andris mérgesen nézegette a telefonját.
– Van itt wifi? – kérdezte egy idő után.
– Itt nincs wifi csak ifi! – mondtam, mire kitört a nevetés.
Zsóka néni meg is jegyezte, hogy ezt elmeséli a többieknek.
Vacsora után csöpögött az eső, de Anita néni csoportjai elmentek számháborúzni. Az iskolások maradtak a táborban. Felmentünk a víztoronyhoz és két csapatra osztottak bennünk. Fiúk, lányok, kicsik, nagyok össze-vissza kerültek a csapatokba. Nagyon jót játszottunk és alaposan ki is fáradtunk. Amikor visszajöttünk lepihentünk.
Este, amikor már mindenki aludt, fölkapcsoltuk a kislámpát. Elővettünk egy pár zacskó édességet.
– Ti mit csináltok? – kérdezte Róbert.
– Mi? Nasizunk! – válaszolta András.
Róbert már nagy volt.
– Minek?
– Mert éhesek vagyunk!
– Ti meg mit csináltok? – kérdezte egyszerre Benedek és Ferdi.
– Nasizunk! – feleltük kórusban, most már Róberttel együtt.
Meghökkentek.
– Minek?
– Mert éhesek vagyunk!
– Ja, azért!
Hamar elfogyott minden édesség.

Nyolcadik fejezet
Hajmeresztő élmény!

Reggel nem egy ifi keltett bennünket, hanem az a néni, aki a tábornyitón vezényelt nekünk.
- A nevem Bogár, ma én leszek veletek.
Megint első voltam a tesin, és Norbert volt megint az utolsó, aki kikelt az ágyból. Persze a reggelire ő is előkerült a takaró alól. A szokásos csapatban vonultunk a reggelihez. Reggeli után Laci bácsi összehívta Anita néni csoportjait az ebédlő előtt és megkérdezte, ki akar kalandparkba menni. A gyerekek fele jelentkezett. Én is menni akartam.
Zsóka néni, Bogár és Ákos kísért minket fel a betonos úton a szállodáig. Onnan már nem messze volt a kalandpark. A bejáratnál ki volt írva, hogy ZÁNKALAND kalandpark. Ösvény vezetett be az erdőbe. Bal oldalon voltak az akadálypályák, jobb oldalon volt a büfé és két kis pálya a kezdőknek és a kicsiknek. A büfé mellett volt egy tető, alatta egy függőágy. Ott voltak sisakok és hevederek. Egy bácsi várt minket két segítővel. Feladták ránk a hevedereket, segítettek becsatolni a szíjakat és a sisakokat. Aki elkészült, az odamehetett a kezdő pályához.
Két csoportra lettünk itt is osztva, hogy tudjanak figyelni ránk. Az első csoport elindult a kezdő pályán. Én a második csoportban voltam. Figyeltük a többiek mit csinálnak, közben a bácsi elmagyarázta, hogy hogyan tudunk végigmenni a pályán. A kezdő pálya könnyű volt, mindenki gyorsan végzett rajta. Nekem sem volt nehéz.
Amikor mindenki leért, akkor a bácsi mondta, hogy aki akar nehezebben menni, az megpróbálhatja, az ötös és hatos pályát, aki nem akar menni, az vegye le a hevedert és adja vissza a segítőknek. Én elindultam a többiekkel az ötös pályára.
Először volt egy fekete hengeres cső, amin át kellet menni. Egy hosszú kötélen farönkök voltak. Itt beakadt a karabinerem, elakadt néhány lépés után. Vissza kellett mennem kiakasztani és újra beakasztani. Így már tudtam én is menni tovább. Amikor átértem, akkor olyan pálya következett, ahol mentünk előre, egyre kisebb fákon kellett lépkednünk. A közepéig mindig kisebbek voltak a fák, utána megint nőni kezdtek. A következő szakasz már csak egy drótkötél volt, amin át kellett mennünk. Azután lengő fadarabok voltak, azokon kellett volna átmenni, de itt elakadtam.
- Huh! Ez nagyon ijesztő! – gondoltam
- Hé, Szabi! Gyere csak tovább. Ez ijesztő, mi? – ordította Tamás előttem.
- Kösz! Tényleg ijesztő. – válaszoltam.
Tamás tovább ment.
Visszamentem két pályát, amikor találkoztam Andrissal.
- Te meg merre mész?
- Visszafele!
Az egyik lány mondta, hogy várjam meg Ákost, majd ő segít nekem lejönni a pályáról. Jött Ákos és a bácsi. Hoztak egy kötelet, amit feldobtak hozzám. Be kellett akasztanom a karabinert és szép lassan lecsúsztattak. Ákos odavitt a függőágyhoz és lefektetett. Hoztak nekem egy pohár vizet is, mert egy kicsit megijedtem.
Miután kicsit megnyugodtam, levettem a hevedert és elmentem megnézni, hogy mit csinálnak a többiek. A pályák alatt volt egy földes út, ott sétálgattam, amíg a többiek másztak a pályán. Voltak, akiknek egész jól ment és mehettek nehezebb pályákra is.
Körülbelül két órát voltunk a kalandparkban, utána az ebédlőnél találkoztunk a többiekkel.
Ebéd után Laci bácsi körbeküldte az ifiket, hogy akinek van kedve, jöjjön ki a folyosóra, mert indul a papírrepülős verseny. Mindenki saját magának olyan repülőt hajtott, amilyent szeretett volna. Laci bácsi a második emeletről dobott egy repülőt. Ez volt a kontrolt. Mindenki látta, hova ment a repülő és indult a verseny.
A mi csoportunkból Norbert nagyon akart nyerni, de nem sikerült messzire dobnia, ezért sokat morgott a verseny után.
Alig lett vége a versenynek, megint eleredt az eső, megint a szobába mentünk. Ledőltünk szundikálni. Vacsorára keltettek fel minket.
Vacsora után Anita néni körbejárt a szobákban.
- Gyertek mindannyian, a bátorságpróba következik!
Anita nénivel, Bogárral és Zsóka nénivel mentünk mi kicsik az első számháború helyére. Zsóka néni elbújt a bokros részen és huhogott, mint egy bagoly. Egyesével be kellett menni utána a bokrok közé és meg kellett keresni. Esteledett, de még nem volt sötét, úgyhogy annyira nem volt nehéz feladat megkeresni. Amikor megtaláltuk, akkor egy másik úton kellett kimenni a csoporthoz. Gyorsan végeztünk, mert csak öten voltunk.
Átmentünk a másik számháború helyére. Anita néni, Bogár és az egyik ifi bementek a fák közé, Zsóka néni kint maradt velünk. Anita néni telefonált Zsóka néninek, hogy mehetnek egyesével a nagyobb gyerekek a bátorságpróbára. A kicsik közül Norbert és András vállalkozott rá, hogy kipróbálják ezt a próbát is. Pár perc után rohanva jöttek ki a fák közül. Elmesélték, hogy az volt bent, hogy bent sötét volt, és Bogár egy bokorból hírtelen feláll, Anita néni meg feléjük futott és kiabálta, hogy "Vaddisznó! Futás!". A fiúk nem akarták elhinni, de a bokrok között trappolást hallottak, mire elkezdtek kifelé futni. Egy bokorból előugrott az ifi, erre sikoltva menekültek kifelé. Nagy sokat nevettünk.
A bátorságpróba után visszamentünk a toronyig. Már besötétedett. Laci bácsi várt ránk, akivel bementünk a kis erdei ösvényre. A Hold világított egyedül. Láttunk szentjánosbogarakat is. Egy nagy kört sétáltunk és visszamentünk a táborba az erdőn keresztül.
Amikor visszaértünk, láttuk, hogy a második emeleti fordulóban hoztak székeket és padokat és ott gyülekezett a fiúk többsége. Laci bácsi mondta, hogy aki szeretné, megnézheti a focimeccset, aki meg éhes, annak lent már kenik a zsíros kenyeret. Beálltunk a sorba kenyérért, ami nagyon jól esett, mert éhesek voltunk. A szobából néhányan elmentek meccset nézni, mi meg lefeküdtünk aludni.

Kilencedik fejezet
Katonai bemutató

Reggel álmosan kászálódtunk ki az ágyból a tornához. Akik meccset néztek este, még nálam is álmosabbak voltak. Gyorsan leszaladtam, hogy minél előbb túl legyek a feladaton, aztán készülődtem reggelihez.
- A mai délelőtt vendégek érkeznek hozzánk és tartunk egy kis bemutatót a fegyverekről és a katonaságról - mondta Laci bácsi, amikor felsorakoztunk.
Érdekesen hangzott, de mindenki álmosan nézett ki, senkinek sem volt kedve beszélgetni. Bogár látta rajtunk, hogy milyen lusták vagyunk, ezért amikor visszamentünk a táborba reggeli után, kicsit meneteltetett bennünket az épület előtt. Ettől csak még fáradtabbak lettünk.
A tárbor épülete előtt öt csoportra osztottak bennünk. Az iskolás csoportokat négy felé irányították, mi, Anita néni csoportjai együtt maradtunk. Az épület mellett várt minket ez ifi, aki elmondta nekünk, hogy milyen gránátok vannak és hogy működnek. Mutatott szúrófejeset és olyant is, amiből a karikát ki kell húzni mielőtt eldobják. Volt ott egy asztal, azon voltak sárga csíkos gyakorló gránátok, mindkét fajtából három darab. Mindenki mindkét fajtát kipróbálhatta, dobhatott vele egyet-egyet.
Amikor végeztünk, összeszedtük a gránátokat azután átmentünk egy másik asztalhoz, ahol egy katona néni elmesélte, hogyan lehet valakiből katona. Megtudtunk, hogy van katonai iskola, ahova be lehet iratkozni és meg lehet tanulni sok mindent a katonaságról. Ha ide elmegyünk, akkor nagyon sokat fogunk gyakorolni mindenféle dolgokat, amiket kell tudni a katonaságnál. Ha ott végeztünk, utána leszünk igazi katonák, akik vagy az országot védik, vagy lehet jelentkezni külföldre is katonának. Ott nagyon sok pénzt lehet keresni.
Innen átmentünk két másik katonához, akik fegyvereket mutattak nekünk. Volt ott géppisztoly, géppuska. Lőszer nem volt, csak üres töltényeket tudtunk megnézni. Szét is szedtek nekünk az egyiket, hogy megmutassák mi történik, ha meghúzzuk a ravaszt, mi üti meg a töltényt és hogyan megy ki a csőből a golyó. Mi is megnézhettük a fegyvereket, ki is próbálhattuk, milyen érzés meghúzni a ravaszt.
Laci bácsi volt a következő állomáson. Katonatörténeteket mesélt nekünk a régi időkről. Elmondta, hogy például régen a katonák karácsonykor átmentek egymáshoz és közösen ünnepeltek azon az egy estén. Másnap persze ugyanúgy harcoltak tovább.
Anita néni és Bogár fogadott minket a következő helyen. Sok vicces dolgot meséltek nekünk. Az egyik ilyen volt, hogy betelefonáltak a mentőknek, hogy valaki felborult egy kamionnal és hullák vannak az árokban mindenütt. Kiderült, hogy a halottas kocsi sofőrje telefonált, aki részegen vezetett és beleborult az árokba az autóval. Anita néni mondta, hogy nehéz egészségügyisnek lenni, mert csatában ki kell menni menteni az embereket és közben őket is lelőhetik.
Mire végeztünk mindenhol, már dél volt, úgyhogy elmentünk ebédelni.
Ebéd után átöltöztünk és lementünk a Balatonra. Egész délutánt a vízparton töltöttük. Sokat játszottunk és nagyon elfáradtunk. Nagyon vártuk a vacsorát. Este a fiúk egy része megint elment focimeccset nézni, de én hamar elmentem aludni.

Tizedik fejezet.

Bogár búcsúzik

A hatodik nap az idő elrontott mindent. A reggeli torna és reggeli után elkezdett esni az eső. Bent szundikáltunk a szobába, úgyhogy csak akkor vettük észre, amikor felébredtünk. Bánatosan nézelődtünk az ajtóban és az ablakban. Az ifik feljöttek szólni, hogy amíg el nem áll, addig próbáljunk ellenni a szobában, mert nem tudunk sehova se menni.
Nekem volt könyvem, amit a könyvtári olvasóversenyen nyertem, ezért tudtam olvasni egy kicsit. A többiek nagyon unatkoztak, mert senkinél nem volt semmi olvasnivaló, de játék sem. Andrisnál volt telefon, ő azon próbált játszani és néhányan körbeülték. Engedte őket kicsit játszani, de nem sokat, mert ő is unatkozott. Norbertnél volt rejtvényújság, ő azzal ütötte el az időt. A nagyobb fiúk átmentek másik szobába, nem is jöttek vissza, csak amikor ebédelni indultunk.
Az eső nemigen akart elállni, ezért mindenki esőkabátba bújt. Laci bácsi gyors sorakozót rendelt el, az ifik körbeszaladtak a szobákban, mi meg futottunk le a lépcsőn. Nemigen várakoztunk, ahova tudtunk, beálltunk és már indultunk is az étkezőbe az erdőn át. Az iskolások lemaradtak a készülődésben, így mi értünk először az ebédlőbe. Szerencsére gyorsan bejutottunk, mert nem voltunk olyan sokan. Mire mi megebédeltünk, befutott az iskolás csapat is. Nem vártuk meg őket, ahogy végeztünk már mentünk is vissza a táborba. Visszafelé már nagyon zuhogott, úgyhogy alaposan eláztunk mialatt visszamentünk. Az én esőkabátom nem ázott át, de jó néhány gyereknek át kellett öltözni, mert vizes lett a ruhája.
Az elázottak bent üldögéltek a szobában, szárítkoztak, én meg kimentem a folyosóra és a korlátnál néztem, hogy esik. Ketten lementek őrségbe, néztem, ahogy járkáltak körbe az épület körül. Nem szívesen lettem volna a helyükben.
Megnéztük Norbert rejtvényújságját és közösen megpróbáltuk megfejteni, amit lehetett. Először nem örült neki, de aztán ahogy haladtunk, végül nem bánta. Amikor végeztünk az újsággal, vissza ledőltünk aludni, hátha úgy gyorsabban megy az idő. Nekem sikerült is. Vacsoráig fel sem ébredtem.
Bejött az egyik ifi, felkeltett mindenkit, hogy szedelőzködjünk, megyünk vacsorázni. Kinéztem, és láttam, hogy elállt az eső és kicsit a nap is kisütött. Pulcsit vettem fel, mert fújt a szél és hideg volt kicsit.
Vacsora után Bogár bejött a szobába elbúcsúzni. Vissza kellett mennie dolgozni, csak erre a néhány napra engedték el. Mondta, hogy aki szeretné, annak aláírja a táboros pólóját. Gyorsan megkerestem és odaadtam neki, ő meg ráfirkantotta a nevét filccel. Azt mondta, jól érezte magát közöttünk és reméli, hogy még majd találkozunk valamelyik táborban.
Odakint besötétedett, el is mentünk aludni. Ez a nap így sikerült, majdnem átaludtuk az egészet.


11. fejezet
Otthon,édes otthon!


Reggel gyorsan leszaladtam tornászni. Nem én voltam az első, de nem sokan voltak még lent. Mire a többiek lefelé jöttek én már mentem a fürdőbe a kulacsomat megtölteni. Laci bácsi elrendelte a sorakozót. Most rendesen összeszedelőzködött a csapat, nem úgy mint előző nap. Ezen a reggelen Laci bácsi és Ákos asztalához kerültem. Nagyon finom volt a reggeli, eperlekvár volt, vaj,és zsemle volt. Aki nem szerette a lekvárt, az kapott mézet. A kakaó is nagyon finom volt ezen a reggelin. Laci bácsi mondta, hogy ha megjönnek a szüleim, küldjem fel hozzá őket, mielőtt hazavisznek.
Amikor visszaértünk mindenki felszaladt a szobájába, felvette a táboros pólót. Lefele menet összetalálkoztunk Laci bácsiékkal. Odamentünk hozzájuk és megkértük őket, hogy írják ők is alá a pólónkat. Nevetve kerestek tollat, és mindannyian aláírták a táboros pólónkat.
A gyülekező a tábor előtt volt, az út és az épület között. Laci bácsi, Ákos, Zsóka néni és Anita néni katonaruhában felsorakoztak előttünk. Laci bácsi elbúcsúztatta azokat, akik csak egy hétre jöttek. Anita néni segítségével kiosztották az emléklapokat. Miután kiosztották az emléklapokat, mondták, hogy azok, akik hazamennek, menjenek fel a szobába, pakoljanak és és alaposan nézzenek át mindent, hogy ne maradjon itt semmijük.
A szobánkból mindenki hazament. Lehúztuk az ágyneműt és az levittük az első emeletre, ahol Laci bácsi átvette tőlünk. Kipakoltunk mindent a szekrényből és a táskába bepakoltunk. Megnéztük, hogy mindenünk megvan.
Alighogy végeztünk, Norbert szólt, hogy itt vannak a szüleim. Zsóka néni éppen a szobában volt, és megkérte az egyik ifit, hogy vigye le a bőröndömet, mert látta, hogy nem bírom el.
Anya és Apa a lépcsőnél várt. Anya kicsit sírdogált és mindketten megölelgettek. Mondtam nekik, hogy Laci bácsi beszélni akar velük. Felmentünk az első emeletre, ahol Laci bácsi az ágyruhákat vette át. Anita néni megölelgetett és mondta Anyáéknak, hogy nagyon ügyes voltam. Aláíratta a papírokat, aztán addig átvette Laci bácsi helyét, amíg ő is kijött elbúcsúzni.
- Nagyon intelligens ez a gyerek! - dicsért meg.
Ennek Anyáék nagyon örültek és megköszönték, hogy egy hétre itt lehettem. Laci bácsi sietett vissza a számoláshoz, így mi is elindultunk a kocsihoz.
Jó volt a táborban, de jó volt hazaérni.

VÉGE


Re:Élményeim

Dátum: 2015.04.13 | Feladó: Szabó Anita

Kedves Szabolcs!
Ha most itt lennél, most nem megölelnélek, hanem büszkén gratulálnék az írásodhoz, s mint egy komoly férfival kezet ráznék Veled!!!
Nagyon köszönöm!! Csodálatos élménybeszámoló!! Remélem találkozunk még!!!
Anita néni

tábor

Dátum: 2012.08.06 | Feladó: Erős Regő és Erős Áron

Nagyon élveztük a tábort! A változatos programok között a kalandpark, a strandolás, és a fegyverbemutók tetszettek a legjobban. Jövőre is szeretnénk menni, mindenképpen!

Ifjúsági Honvédelmi Tábor

Dátum: 2012.08.05 | Feladó: Szabó Anita

Csodálatos dolog volt a Tábor életében részt venni. Látni a ragyogó szemeket ahogyan napról, napra várják, vajon ma milyen új dolgot hallhatnak, tanulhatnak életünkből, a katonák életéből. Együtt játszani, sportolni, s remélem így felejthetetlenné tenni ezt a pár napot. Jómagam köszönetet mondok azoknak a szervezőknek, pedagógus kollégáknak, akik fáradhatatlanul dolgoztak a táborért, a gyerekekért.
Bízom benne, hogy 2013-ban sok új arcot is köszönthetek a régi kedves arcok között. Szeretettel várlak benneteket, figyeljétek a híreket!
Üdvözlettel Szabó Anita zászlós MH ÖHP táborvezető helyettes, pedagógus.

Új hozzászólás hozzáadása